2013. június 24., hétfő

A világ 5. legveszélyesebb útja, vagyis az M56-os Kolyma országút


Hivatalos néven a Kolyma-i országutat "M56-os Szövetségi Országútnak" (oroszul: Федеральная автомобильная дорога M56), mely a köznyelvben úgy is ismeretes, mint a Csontok Útja. Erre a névre több okból is rászolgált - 2 millió Gulag rab veszítette életét miközben építették, köszönhetően a kegyetlen hideg éghajlatának. Ezt az utat egyébként elég ritkán használják és a kamionosok általában párban szelik át, hiszen itt egy lerobbanás halálos lehet.


Az út tehát Kolyma (oroszul: Колыма́) régióban található, ahol a téli átlaghőmérséklet -19°C és -38°C között van (nyáron akár +3°C és +16°C körül is lehet az idő). A terület egyébként gazdag aranyban, ezüstben, ónban, volfrámban, higanyban, rézben, a szénben és olajban. A terület fővárosa Magadan, ahol 99,399 ember él.



Az M56-os út Nizhny Bestyakh és Magadan között húzódik, 2,031 km hosszan. Az építkezéseket még a Sztálini Szovjetúnióban kezdték meg, 1932-ben, akkor a Sevvostlagi munkatábor fogvatartottai dolgoztak rajta - az építkezés egyébként 1953-ig tartott.


Ma ezt az utat úgy kezelik, mint egy emlékművet - hiszen az elhunyt rabok csontjait az útba temették, hiszen a folyton fagyott földben nem tudtak nekik sírt ásni.


Az út egyébként rettenetesen rossz állapotban van, normál közúti járművek nem is tudnak átkelni rajta (a városokba a közlekedést, áruszállítást hajóval, vonattal és repülővel oldják meg).


2008-tól folyamatosan karbantartásokat végeznek rajta, hogy ellenálljon minden időjárásnak, viszont vannak olyan útszakaszok, pl. Kyubeme és Kadykchan között, amelyet meghagytak rossz állapotában, ráadásul ez az út teljesen elhagyatott is - csak "Régi Nyári Út"-nak nevezik, és sok kalandmotoros tűzi ki céljául, hogy áthalad ezen az úton.


A Csontok Útja egyébként gyakran célja az extrém élményre vágyó motorosoknak. Az első külföldiek akik megjelentek rajta az angol Mondo Enduro csapat és a norvég Helge Pedersen voltak 1995-ben. Őket még rengeteg motoros követte és követi ma is.


Forrás: Wikipedia, Youtube, Google

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése