2012. augusztus 14., kedd

Ünnepek - Új év


"Oroszországban az Újév ünneplése leginkább a vallás miatt alakult másképpen, mint Európában és a világ többi részében. Így amíg a Római Egyház december 25-én ünnepli a Karácsony ünnepét, és aznap van a gyerekek által olyannyira várt ajándékozás is (amelyeket hol Jézuska, hol Santa Claus valamely változata hozza), addig az ortodox naptár szerint a Karácsony január 7-én van, ami a régi naptár használatából eredt (az új, pontosított naptárra az oroszok csak 1918-ban tértek rá, de az egyházi dátumok megmaradtak). Így az első, és egyben a legfontosabb ünnep az Újév ünneplése lett december 31-én, amelyet még az is magyarázta, hogy a bolsevik hatalomátvétel után a szovjet Oroszországban elvetették az egyházi értékeket, így a január 7-ei Karácsony később sem kapott olyan jelentőséget.

Az ajándékozás napjává ennek értelmében Oroszországban a december 31-e vált, éjjel érkezik a „Gyed Moroz” (Télapó, szó szerinti fordításban „Fagyapó”) és ajándékokat rak a karácsonyi fa alá (ehhez hasonlóan Franciaországban is Újévkor érkezik a helyi Télapó, a Pére Noel). Minden orosz polgár ilyenkor sok-sok salátát készít, a legfontosabb salátává pedig a francia saláta válik. Ezen kívül „hering a suba alatt” ételt is készítenek (különleges módon készített sózott hering tál céklával, tojással és hagymával) és természetesen pezsgőt is isznak. Ezen kívül hagyományos módon levetítik az 1975-ös „Sors iróniája” című filmet („Ironija szugybi, ili s ljogkim parom”) amelyet a tévé előtt ülők évről évre megnézik újra.

Ezen kívül Oroszországban megünneplik a január 13-14-én éjszaka a „Régi Újévet” is, ami szintén a régi naptárhoz kapcsolódik – a két hetes eltolódás miatt 1918 előtt az országban akkor ünnepelték.

Érdekesség még, hogy a világ legnagyobb országában 11 időzóna van a világon lévő 24-bőll. Így Oroszország legkeletibb részében az Újév már 9 órával Moszkva előtt kezdődik el. Ezért a hagyományos Újévi elnöki köszöntőt is előre veszik fel és különböző időzónákban külön-külön vetítik le, ami miatt idén például már jóval korábban meg lehetett tekinteni a Youtube-on."

A cikkhez tartozó videót már törölték, így itt van a 2012-es beszéd EuroNews-os hírként :) ... 

Forrás: Link

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése