2012. augusztus 8., szerda

A 100 éves hajó, Commune/Kommün


Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek az Orosz haditengerészet egyik legrégebbi tagját - ezt a közel 100 éves hajót :) ! 1911 óta működik a "tengeralattjáró mentő projekt", aminek ez a hajó is tagja, igaz már csak időszakonként használják (és persze pár felújításon már túlesett, de vannak közel 100 éves részei is, pl. a kormánykerék). A hajó egyébként jelenleg a Szevasztopol-i kikötőben van (legalábbis a képek ott készültek).

Található rajta többek között egy zongora is, amit még az összeszerelésekor vittek a hajóra, és képtelenség ma már eltávolítani onnan, hiszen azóta a régi ajtókat új, szűkebb ajtókra cserélték.

81 méter hosszú és 13,2 méter mély. A legmagasabb része 20 méterrel van a tengerszint felett.

A hajó 2012. novemberében fogja ünnepelni 100. születésnapját, és 2015-ben lesz 100 éve, hogy használják is a hajót, ami így túlélte az Első-, Második Világháborút, és a Forradalmat is.

Még több képért és a forrás: Link



















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése